A sor es a bor meg megovja a csontjainkat 16 9A sör és a vörösbor egyes jótékony hatásaira már fény derült, de nemrég az is kiderült, hogy ezek az italok a csontokat is megóvhatják a károsodástól.

A bostoni Tufts Egyetem táplálkozáskutató központjának szakemberei szerint napi egy pohár bor vagy egy-két üveg sör erősítheti az idősebb férfiak és nők csontjait, ennél több alkohol fogyasztása viszont éppen, hogy gyengíti a csontokat. A vizsgálat, amely során 60 év feletti férfiak és posztmenopauzális nők vettek részt, kiderült, hogy a rendszeres, mérsékelt alkoholfogyasztás a csontok nagyobb ásványianyag-sűrűségével (BMD) áll összefüggésben. Miközben korábbi vizsgálatok már kimutatták a mérsékelt ivás és a javult csontsűrűség közötti kapcsolatot, a Tufts kutatói kifejezetten három alkoholtípus, a sör, a bor és a tömény szeszes ital lehetséges hatásaira voltak kíváncsiak. Katherine Tucker, a Tufts epidemiológiai kutatási igazgatója szerint erősebb összefüggést találtak a BMD és a sörivók között, akik főleg férfiak, és a borivók között, akik többségükben nők, a tömény italt fogyasztókhoz képest. Tucker és munkatársai szerint a sörben található szilíciumnak köszönhető a férfiak magasabb csontsűrűsége. A kutatók egyúttal kihangsúlyozzák, hogy a túlzott alkoholfogyasztás károsítja a csontokat, és senki se várja csupán az alkoholtól a csontsűrűség megmaradását.

A sörnek és a vörösbornak számos egyéb jótékony hatásai is van a szakemberek szerint. Pozitív eredményt csak a mértékkel történő, minőségi sörök és borok ivása hozhat. Bármilyen furcsán is hangzik, a sör a kiegyensúlyozott táplálkozás része lehet, mivel fontos vitaminok és ásványi anyagok találhatók benne. A sör természetes alapanyagokból készül: komlóból, élesztőből, malátából, és legnagyobb mennyiségben vízből. Tartalmaz többek között B6-vitamint, folsavat, káliumot, nátriumot, kalciumot, magnéziumot, ezáltal megelőzheti az epe- és vesekőképződést, a komlóban megtalálható anyagok pedig megakadályozzák a csontokban a kalcium lebomlását. Ezért szakemberek azt javasolják, hogy akár napi szinten fogyasszunk sört, de természetesen csak mértékkel. Az ajánlott adag naponta három dl 4,5 %-os sör. Egyes kutatások azt mutatták ki, hogy férfiaknál napi 2, nőknél napi 1 pohár sör tesz jót az egészségnek. A sörben oxidációs folyamatokat gátló anyagok is vannak, így ez az ital szerepet játszik a rákkal szemben folytatott küzdelemben. Egy pohár sör kétszer annyi antioxidánst tartalmaz, mint az ugyanakkora alkoholtartalmú fehérbor, és fele annyit, mint a vörösbor. A komlóban lévő flavonoidok elsősorban a gyomor- és bélrendszeri daganatok, a mellrák és a pajzsmirigyrák leküzdésében fontosak, de szíverősítő, és csontritkulást megelőző hatásuk is van. Ez az ital segíti a bélműködést, a tápanyagok felszívódását, valamint csökkenti a koleszterinszintet, amely által kisebb valószínűséggel alakul ki szív- és érrendszeri betegség.

A vörösbort már évszázadokkal ezelőtt is kettős szerepe miatt fogyasztották szívesen: egyrészt élvezeti szempontból, másrészt azért, mert úgy tartották jó hatással van az egészségre, elsősorban az emésztőrendszerre, amelyet fertőtlenítő hatása révén megvéd a baktériumoktól és a vírusoktól. Az elmúlt években számtalan kutatás során bizonyították, hogy a mérsékelt és minőségi vörösborfogyasztás nagymértékben csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulását. Szakemberek szerint naponta férfiaknak 2-3 dl, nőknek 1-2 dl minőségi vörösbor fogyasztása ajánlott ahhoz, hogy jó eséllyel elkerüljék a kardiovaszkuláris problémákat. Az sem elhanyagolható persze, hogy ezáltal a várható élettartamuk akár több mint tíz évvel hosszabb is lehet, mint azoké, akik nem isznak rendszeresen a vörös nedűből. A vörösborban számos jótékony hatású vegyület található, leginkább a magas antioxidáns tartalma miatt bír különleges szereppel. Ezáltal ugyanis gyulladásgátló hatással rendelkezik, valamint megvédi a szervezetet a rosszindulatú daganatos folyamatoktólis.               

Írta: Kármán Nikola



 

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát. További információk ADATVÉDELMI NYILATKOZAT.

Elfogadom a cookie szabályzatot az oldalon