Belehalhatunk a sok munkaba 16 9A rengeteg munkára sok esetben rá vagyunk kényszerítve különböző okok miatt, de jó, ha figyelembe vesszük, hogy egészségünkre mindez káros hatással lehet, súlyos betegségekhez, akár halálos következményekhez is vezethet.     

Cukorbajt, rákot és szívbetegséget okozhat a mértéktelen munka

Amerikai kutatók szerint azoknál a nőknél, akik túl sokat dolgoznak, növekszik a végzetes betegségek, többek között a szívbetegségek és a rák kockázata. Az Ohio-i Állami Egyetem munkatársai úgy vélik, hogy a 60 órás, illetve annál több órás munkahét három évtized viszonylatában már jelentősen növeli, megháromszorozza a diabétesz, a rák, a szívbetegség és a reuma kockázatát. A dolgok akkor fordulnak rosszra, amikor 40 óránál több időt töltenek a nők munkával, a lényeges különbség pedig 50 óránál kezdődik. A kutatást vezető Allard Dembe szerint különösen azok a nők számítanak veszélyeztetettnek, akik több szerepben is igyekeznek megállni a helyüket. A kutatás szerint a fő problémát az jelenti, hogy a nők 20-as, 30-as és 40-es éveikben nem gondolnak arra, hogy a túl sok munka a későbbiekben negatív hatással lesz életminőségükre. A 7500 embert vizsgáló kutatás szerint a túl sokat dolgozó férfiak lényegesen jobban vészelik át a túlmunkát, ami javarészt annak köszönhető, hogy nekik általában nem kell otthon, plusz egy munkakörben is helyt állniuk.

Stroke-hoz és szellemi leépüléshez vezethet, ha sokat dolgozunk

Egyes szakemberek szerint, aki túlzásba viszi a munkát, nagyobb eséllyel kap stroke-ot vagy valamilyen szívbetegséget, mint az, aki csak mértékkel dolgozik, sőt, még a szellemi leépülés is hamarabb éri el őket. A University College London kutatói szerint, akik napi nyolc óránál többet dolgoznak, a stroke kialakulásának szempontjából a különösen veszélyeztetettek közé tartoznak. Kiderült, hogy azok az emberek, akik heti 55 órát vagy annál többet dolgoznak, 13 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak szívinfarktust, mint a 35-40 órában dolgozó társaik. A heti 55 órát vagy annál többet dolgozók harmada stroke-t is kaphat.

Tönkreteheti a szívünket a túl sok munka

A Mika Kivimäki és Marianna Virtanen finn kutatók vezetése alatt végzett Whitehall II nevű hosszú távú tanulmány azt állapította meg, hogy a napi tíz-tizenkét órát dolgozó alkalmazottak hatvan százalékkal nagyobb az eséllyel betegszenek meg valamilyen szívbetegségben. A kutatás csaknem 25 éven át tartott, és ennek adataiból azt a következtetést vonták le, hogy azoknál, akik napi három-négy túlórát dolgoznak le, nagyobb arányban jelentkeznek a szívkoszorúér betegségei, például a szívinfarktus, vagy a szív elmeszesedett koszorúereinek görcsös összehúzódásával járó angina pectoris. A tudósok szerint ez azért van így, mert a túlórázás bizonyos típusú emberekre jellemző, olyanokra, akik sokat vetélkednek másokkal és feszültebbek is. Az irodában eltöltött túl sok idő depresszióhoz és alvászavarokhoz vezet. Ezek mind olyan tényezők, amelyek kedveznek a szívbetegségek kialakulásának.

Leépítheti az agyunkat a hosszú munkaidő

Egy finn tanulmány szerint a hosszú munkaidő növeli a szellemi leépülés kockázatát. Finn kutatók 2214 brit közalkalmazott mentális működését vizsgálták öt különböző alkalommal. Megállapították, hogy azok, akik 55 óránál többet dolgoztak egy héten, rosszabb mentális készségekkel rendelkeztek, például a rövid távú memória terén, mint azok, akik átlagos munkaórákat dolgoztak hetente. A sokat túlórázók aludtak a legrövidebb ideig, több depressziós tünetről számoltak be, és több alkoholt is fogyasztottak, mint a normál munkaidőt dolgozók. A felmérések során két vizsgálatban is a legtöbbet túlórázók érték el a leggyengébb eredményeket. Marianna Virtanen, a Finn Munkaegészségügyi Intézet munkatársa szerint a túlmunkának komoly hátrányai vannak. A kutatók szerint a stresszhez kapcsolódó növekvő alvásproblémák, a depresszió, az egészségtelen életmód, valamint a szív- és érrendszeri betegségek növekvő kockázata is közrejátszik az agyműködés romlásában.

Írta: Kármán Nikola



 

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát. További információk ADATVÉDELMI NYILATKOZAT.

Elfogadom a cookie szabályzatot az oldalon