Energiahiany a mindennapokban 16 9Nehezen kelsz fel reggelente? Már néhány óra elteltével úgy érzed, csak egy erős kávéval fogod tudni folytatni teendőidet? Az energiahiányos mindennapok sokak számára jelentenek problémát és kisebb vagy nagyobb mértékben mindannyian ismerjük hátulütőit. Míg azonban egyesek néhány nap pihenéssel és kikapcsolódással túllendülnek a holtponton, addig másoknál állandósul a helyzet. Az egésszel az a legnagyobb gond, hogy nem csak a mindennapi hatékonyságra és munkabírásra nyomja rá bélyegét, hanem az életminőségre is. Lássuk, miben keresendő a hiba, ha nem érezzük magunkban a korábbi lendületet!

Minőség és mennyiség - mindkettő fontos alváskor

Egészséges táplálkozás és rendszeres mozgás mellett is előfordulhat, hogy éjszakáink nyugtalanok, vagy éppen nem jut elegendő idő a pihenésre. A kialvatlanság hosszú távon a szervezet minden rendszerére hatással van, ezért nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a megfelelő mennyiségű alvásra. Nem csak az a lényeges azonban, hogy elegendő időt töltsünk az ágyban, hanem az alvás minősége is kiemelkedő jelentőséggel bír. Az éjfél előtt alvással töltött órák szinte duplán számítanak, de nem mindegy az sem, hogy folyamatosan sikerül aludni, vagy félóránként-óránként felébredünk, forgolódunk.

Az éjszakai nyugalom érdekében a hálószoba kialakítása, hőmérséklete sem elhanyagolható. Törekedjünk a kényelmes matrac használatára, ne legyen zsúfolt a helyiség és mind nyáron, mind télen megfelelő hőmérséklet uralkodjon a szobában. Elalvás előtt két órával már nem célszerű nehéz ételeket fogyasztani, és a legújabb horror filmeket se ilyenkorra időzítsd.

Mikrotápanyagok minden mennyiségben

Az elfogyasztott ételek alapvetően határozzák meg azt, hogy mennyire érezzük jól magunkat bőrünkben, elég energikusak vagyunk-e. A fehérjék, zsírok és szénhidrátok arányán túl a mikrotápanyagok is központi jelentőséggel bírnak, ugyanis az ásványi anyagok és vitaminok szerves részét képezik az egészséges étkezésnek. Az üres, tápérték nélküli ételeket célszerű kerülni, bár sajnos tény, hogy az üzletek polcain nagyon sok ilyen sorakozik. A fagyasztott pizzák, hamburgerek, félkész ételek és finomított lisztes péksütemények helyett a rostokban, vitaminokban gazdag alapanyagok javasoltak. A friss zöldségekkel biztosan nem lőhetünk mellé, de a gyümölcsök, vagy például a lassú felszívódású szénhidrátokat tartalmazó köles és hajdina is remek választásnak bizonyulnak.

Stresszkezelés

S ha már a mikrotápanyagokról esett szó, akkor nem mehetünk el a stresszkezelés mellett sem. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a feszült mindennapokat megélők szervezete fokozottan használja a magnéziumot és a B-vitamincsoport elemeit, így számukra ezek pótlása különösen fontos. Ugyan a változatos táplálkozással is bevihetjük a szükséges mennyiséget, de az étrend-kiegészítők is remek választásnak bizonyulnak, ha biztosra akarunk menni.

A táplálkozáson túl az életmód és a felfogás is befolyásolják azt, hogy miként állunk a stresszhez. A mozgás a legjobb stresszoldó, hiszen amíg még egy ismétlésen, vagy plusz egy kilométer lefutásán dolgozol, addig szinte teljesen távozik belőled a feszültség, és csak arra koncentrálsz, hogy kibírd az edzés végéig. Ha fizikailag elfáradsz, az az éjszakai nyugalomra is jótékony hatással lesz. Érdemes belekezdened a mozgásba akkor is, ha rég edzettél utoljára, hiszen pozitívumait már egy-két hét után megmutatja.

Hatékonyság

Belegondoltál már abba, hogy vajon elég hatékony vagy-e a mindennapokban? Sokan éppen ott rontjuk el, hogy halogatjuk feladatainkat, majd fölénk tornyosulnak azok és úgy érezzük, csak egyre nő a feszültség bennünk. Céljainkat csak úgy érhetjük el az élet bármely területén, ha apróbb, részfeladatokra osztjuk teendőinket, és így haladunk előre. Ezt megéri szem előtt tartani, és ezzel együtt a jobb időbeosztásra törekedni. Az energiahiány gyakran éppen abból ered, hogy túl sok energiát fordítunk a stresszelésre és ez elveszi az erőt a valóban hasznos elfoglaltságoktól.

Folyadék és megfelelő hőmérséklet

Tudtad, hogy ha nem iszol eleget, az nagymértékben befolyásolja erőnlétedet? Nem véletlen, hogy amikor előző eset kirúgunk a hámból, és a szervezet dehidratált állapotban van másnap, akkor bizony gyakran még ahhoz sincsen energiánk, hogy kikeljünk az ágyból. A másnaposság tökéletes példája annak, mit tesz a folyadékhiány a szervezettel. Célszerű tehát mindig magunknál tartani egy palack vizet és nem megvárni, míg a szomjúságérzet jelentkezik. A tikkasztó nyári forróságban pedig törekedj arra, hogy minél több időt olyan hőmérsékleten tölts, ami kényelmes számodra. A klíma használatát és annak hátulütőit csökkenthetjük úgy, ha gondoskodunk a megfelelő árnyékolásról és a lakás hőszigeteléséről.

Írta: Kiss Anita



 

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát. További információk ADATVÉDELMI NYILATKOZAT.

Elfogadom a cookie szabályzatot az oldalon