Evekkel kevesebbet elhet aki maganyos 16 9Nem egészséges magányosan élni a szakemberek szerint. Szerintük ugyanis súlyosan megbetegíthet bennünket, és éveket vehet el az életünkből az egyedüllét.

Kutatók úgy vélik, hogy a magányosság nemcsak boldogtalanná teszi az embert, hanem idő előtti halálozáshoz is vezethet. A magány szerintük összeköthető a rossz mentális állapottal, szív- és érrendszeri megbetegedésekkel, magas vérnyomással és a demenciával is. Laura Ferguson szerint a magány miatti korai elhalálozás kockázatának mértéke hasonló a dohányzáséhoz, és rosszabb, mint az elhízásé. Az utóbbi évtizedekben végzett kutatások következetesen azt mutatták, hogy az idős emberek 10 százaléka magányosnak vagy nagyon magányosnak érzi magát. A legfrissebb felmérések pedig több mint egymillióra teszik azoknak a 65 évesnél idősebb briteknek a számát, akik gyakran vagy mindig magányosak.

Christina Victor, a Brunel Egyetem munkatársa, aki sok, az idős kori magányossággal kapcsolatos kutatást végzett, meglepőnek tartja a magányosságra vonatkozó adatok változatlanságát, és meggyőződése, hogy a magányosság csökkentése jótékony hatással lenne az emberek egészségi állapotára. A magányosság azonban nemcsak a 65 évesnél idősebbeket sújtja. Fiatalabbak is küszködhetnek vele, különösen a 18 és 24 éve közöttiek. Míg egy idősebb ember magányosságának oka a megromlott egészség vagy a partner elvesztése lehet, a fiatalabbnál a munkanélküliséghez, a szülői ház elhagyásához, vagy ahhoz társulhat, hogy az illetőnek gyereke születik. Vanessa Burholt, a Swansea-i Egyetem professzora szerint a magányosság a kívánatos és a ténylegesen meglévő emberi kapcsolatok közti különbségekre világít rá. A magányossággal kapcsolatban jó hír az, hogy ki lehet gyógyulni belőle, nem kell egy életen át szenvedni tőle. Az emberek életük különböző szakaszaiban magányosakká válnak, de meg is szűnhetnek azok lenni.               

A Brigham Young Egyetem kutatói szerint a magány és a társadalmi elszigeteltség ugyanannyira akadályozza a magas életkor elérését, mint az elhízás Julianne Holt-Lunstad szerint el kell kezdeni komolyabban venni a társas kapcsolatainkat és azok hatását. A magány és a társadalmi elszigeteltség nagyon eltérő formában jelentkezhet. Körül lehet véve valaki sok emberrel úgy is, hogy közben mégis magányosnak érzi magát. Mások pedig azért szigetelik el magukat, mert jobban szeretnek egyedül lenni. A két eltérő forma azonban egyformán károsan hat az élettartamra. A magány és a halálozás kockázata közötti összefüggés a fiatalabb népesség esetében nagyobb, mint az idősebbek között. Bár az idősebbek nagyobb valószínűséggel vannak egyedül, és rájuk a halálozás magasabb kockázata leselkedik, a magány és a társadalmi elszigeteltség nagyobb mértékben jelzi előre a korai halálozást a 65 éven aluli emberek esetében. A kutatás során több, mint 3 millió embert vizsgáltak a magány, a társadalmi elszigeteltség és az egyedül élés tekintetében. A társadalmi-gazdasági státuszt, az életkort, a nemet, a meglévő betegségeket és más változókat is számításba véve a szakértők kimutatták, hogy a társas kapcsolatok hiánya megnöveli a kockázatot a betegségekre, a meglévő társas kapcsolatok pedig pozitív hatást gyakorolnak az egészségre.               

Amerikai kutatók úgy vélik, hogy a tartósan magányos emberek jobban ki vannak téve bizonyos gyulladásos megbetegedéseknek, az elszigeteltség érzése ugyanis aktivizálja bennük a gyulladást okozó immunsejtek működését. A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatói 93 idős ember génfunkcióit vizsgálták meg, és azt találták, hogy két bizonyos sejttípusból, a plazmacitoid dendritikus sejtekből és a monocitákból származó gének a tartósan magányos emberekben jóval hangsúlyosabbak voltak, mint másokban. Ezek a sejttípusok azok, amelyek szövetkárosodás esetén gyulladásos reakciót fejtenek ki. Ugyanez a gyulladásos reakció az, amely hosszú távon szív- és érrendszeri betegségeket, rákot vagy akár idegrendszeri károsodást is okozhat.    

Írta: Kármán Nikola



 

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát. További információk ADATVÉDELMI NYILATKOZAT.

Elfogadom a cookie szabályzatot az oldalon