Halalos betegsegeket elozhetunk meg futassal 16 9A sport és a testmozgás fontossága nem újdonság, hiszen e tevékenységek által fittebbé és egészségesebbé válhatunk. A hozzáértők szerint a futás ezek között is elsődleges szerepet tölt be, mert úgy vélik, hogy számos súlyos betegséget megelőzhetünk általa.  

Szakemberek szerint a futással lehet a leghatékonyabban elérni a mozgásformák közül bizonyos betegségek elkerülését, mivel ez edzi legjobban a tüdőt, a szív- és érrendszert, valamint az izomzatot. A futás hatására a szív gazdaságosabban működik, és a légzés is javul. A futással megelőzhetőek a szív- és érrendszeri, a daganatos, illetve a mozgásszervi betegségek, valamint csökkenti az idegrendszeri és pszichés zavarokkialakulásának esélyét és tüneteit. A futás lélektani hatása is fontos, hiszen általa nagymértékben csökken a stressz, ami szintén számos súlyos betegség kiváltó oka lehet.   

Szakemberek szerint a futás pozitív hatásai közé tartozik, hogy jelentősen meghosszabbítja az életet, sőt, örömet is okoz. Dániában a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére és okainak tisztázására 1976-ban indították el azt a kutatást, amelynek során húszezer önkéntes résztvevő vállalta, hogy részletesen beszámol életviteléről, táplálkozási szokásairól és rendszeresen részt vesz a szívgyógyászati vizsgálatokon. Akkor a résztvevők életkora 20 és 93 év között volt. Peter Schnohr professzor és munkatársai azt elemezték, hogy a teljes csoportból rendszeresen kocogó ezernél több férfi és 762 nő egészségi állapota, várható életkora miben különbözik azokétól, akik nem kocognak. A kérdés azért is volt fontos, mert a hetvenes években sokan éppen ember kocogás közben, vagy közvetlenül utána meghaltak, és többen fölvetették, hogy az ilyen nem nagy tempójú fizikai terhelés is veszélyt jelenthet-e a már nem fiatal korosztályra.    

Az elvégzett vizsgálat azonban éppen az ellenkezőt bizonyította, és kiderült, hogy a férfiak csoportjában a rendszeres kocogás 6,2 évvel, a nőknél 5,6 esztendővel növelte meg a várható élettartamot. Szakemberek szerint az optimális terhelés az, ha heti egy-két órát kocog az ember, két-három alkalomra elosztva. A vizsgált résztvevők válaszaiból az is kiderült, hogy a kocogás számukra boldogságot okoz, ezért az egészséges mivolta mellett kellemes tevékenységet is nyújt, így érdemes ezt a mozgásformát választani a test és a lélek karbantartására. Szakvélemények szerint a futás ugyanolyan jó érzést kölcsönöz, mint egyes hangulatjavító készítmények. E szerint a fizikai aktivitás valódi biokémiai hatást gyakorol az agyra, ahol endorfinok, az agyban természetes módon előforduló ópiátok termelődnek.  

Az Exeter és a Leicester Egyetem kutatói szerint a magas intenzitású, rövid ideig tartó testmozgás jót tesz a csontok állapotának is. Mindez a menopauza előtt álló nők számára egy közepes sebességű futásnak, míg a menopauzába már belépett nők számára egy lassú kocogásnak felel meg. A vizsgálat során a szakemberek megállapították, hogy azok a nők, akik átlagosan 60-120 másodpercnyi magas intenzitású mozgást végeztek napi szinten, 4 százalékkal egészségesebb csontozattal rendelkeztek, mint azok, akik ennél kevesebbet mozogtak. Akik pedig két percnél többet mozogtak intenzíven, azoknál ez az arány már 6 százalék volt.

A futás a vázizomzatot megmozgató, a szív- és vérkeringést serkentő mozgásforma, amely a szívre jelentős terhelést ró, ezért fokozatosan kell hozzászokni. Különösen igaz ez az idősebbekre és a szívbetegekre. A keringés megváltozása, a megnövekvő pulzusszám, és a vérnyomás emelkedése jellemző ilyenkor. Ezt a szív úgy éri el, hogy egy-egy összehúzódása során a szokottnál sokkal nagyobb vérmennyiséget lök ki magából, és ezt a nyugalmi helyzethez képest gyakrabban teszi. Ezért, ahogyan minden mozgást, ezt is ésszel kell végezni, és a szervezetet fokozatosan terhelni alkalomról alkalomra. Az első időszakban javasolt csak pár száz métert megtenni, majd egyre nagyobb távot lefutni, rövidebb pihenőket beiktatva.

Írta: Kármán Nikola



 

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát. További információk ADATVÉDELMI NYILATKOZAT.

Elfogadom a cookie szabályzatot az oldalon