Inkabb kutyat tartsunk mint hogy konditerembe jarjunk 16 9Vizsgálatok szerint a kutyasétáltatás bizonyos értelemben hatékonyabb mozgásforma lehet, mintha konditeremben edzenénk.

Egy friss brit felmérésből az derült ki, hogy általában többet mozognak a kutyatulajdonosok, mint a konditerembe járók, és jobban is érzik magukat eközben. Az ötezer ember, köztük háromezer állattartó megkérdezésével készült felmérés szerint a kutyások hetente átlagosan valamivel több, mint öt és fél órát töltenek sétáltatással. A kutya nélkül élők ezzel szemben átlagosan csupán egy óra húsz percet töltenek a konditeremben, vagy éppen kocogással, sétával hetente. Ezen kívül úgy tűnik, hogy a kutyások jobban is élvezik tagjaik megmozgatását, mint a kondizók. A gazdik 86 százaléka úgy nyilatkozott, hogy élvezi a napi sétáltatást, és csak 22 százalékuk mondta, hogy néha tehernek érzi azt. Ezzel szemben a kondisoknak csupán 16 százaléka válaszolt úgy, hogy mindig örömmel jár az edzőterembe, míg 70 százalékuk azt mondta, hogy általában nem leli örömét a testmozgásban.

A Michigani Állami Egyetem tanulmánya is kimutatta, hogy a kutyájukat sétáltató tulajdonosok 34 százalékkal jobban teljesítik a fizikai aktivitás államilag előirányzott szintjét, mint azok, akiknek nincs sétáltatni való kiskedvencük. Matthew Reeves epidemiológus szerint a kutyatartás és a kutyasétáltatás segíthet a lakosságnak a rendszeres, napi szinten végzett mozgásban. A Michigani Viselkedési Rizikófaktor Felmérést évente végzik el, és ez azt mutatta, hogy a kutyasétáltatás nemcsak a séta mennyiségét növeli a kutyatartóknál, hanem ezek az emberek összességében is aktívabbak. A tanulmányból kiderül, hogy a kutyával sétáló emberek általában egy órával többet gyalogolnak hetente, mint azok, akik csak megosztják otthonukat kutyájukkal, de nem viszik el sétálni. A szakemberek szerint a kutyát sétáltatók általánosságban is többet végeznek közepes és intenzív testmozgást.

Más kutatás is megerősítette azokat az eredményeket, amelyek szerint a kutyák napi mozgásigényének köszönhetően a gazdáik többet és gyorsabban sétálnak, valamint jóval hajlamosabbak a rendszeres testmozgással együtt járó aktív életmódra. Egy több, mint 1011 felnőtt megkérdezésével készített felmérésből, amely az állateledeleket gyártó Mars Petcare vállalat megbízásából készült, kiderült, hogy a kutyatulajdonosok rendszeres heti sétáinak mintegy kétharmadát a kutyáiknak köszönhetik. A felmérés eredményei szerint a 65 éves, vagy annál idősebb kutyatulajdonosok mintegy 44 százalékának biztosít rendszeres heti testmozgást a kutyasétáltatás. A kutyák olyan energiát, lelkesedést adnak az embernek, amely alapvető fontosságú az aktív testmozgáshoz.

A kutyatartás a gyermekek egészségére nézve is nagyon fontos. Azok a gyerekek ugyanis, akiknek családjában tartanak kutyát, aktívabbak, mint a kutya nélküli családok gyermekei. A londoni St George's Egyetem kutatói 2065 9-10 éves gyermeket vizsgáltak, és kimutatták, hogy a kutyatartó családok gyermekei több fizikai tevékenységet folytatnak, mint azok, akiknek nincs kutyája. A kutatócsoport szerint a kutyatartás több gyermeket ösztönöz mozgásra, és segít a gyermekkori elhízás elleni harcban, ezáltal pedig számos súlyos betegség kialakulását előzi meg, mint például a szív- és érrendszeri betegségekét vagy a cukorbajét. A kutatók Dr. Christopher Owen vezetésével hét napon át a testmozgás mérésével regisztrálták a gyerekek napi aktivitásszintjét. Az összes résztvevő közül 202 tartott kutyát. A kutatásból az derült ki, hogy a kutyás gyerekek átlagosan 325 percet töltöttek naponta testmozgással, 11 perccel többet, mint a kutya nélküli gyermekek. A kutyatartók ezen kívül 11 perccel kevesebb időt töltöttek naponta ülőfoglalatosságokkal is, és a többieknél 360 lépéssel többet tettek meg naponta. A felnőttek mozgásszintjére is pozitív hatással van a kutyatartás, a kutyabirtokos felnőttek ugyanis naponta átlagosan 1700 lépéssel többet tesznek meg, mint a kutya nélküliek.

Írta: Kármán Nikola



 

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát. További információk ADATVÉDELMI NYILATKOZAT.

Elfogadom a cookie szabályzatot az oldalon