Kezdje On is lencsevel az evet ha egeszseges es gazdag akar lenni 16 9Bár a lencsét elsősorban finom íze és a szervezetünkre gyakorolt jótékony hatása miatt fogyasztjuk, az újév kezdetekor más szempont miatt is terítékre kerül. A néphagyomány szerint ugyanis, aki lencsét eszik az új esztendő első napján, az anyagiakban bővelkedni fog.

A lencse eredete több ezer évre nyúlik vissza. 5000 évvel ezelőtt már előszeretettel fogyasztották az ókori egyiptomiak.Az ókori görögök is nagyra értékelték a lencsét, számos ételhez alkalmazták, és kenyeret is sütöttek belőle. Az ókori rómaiak a lencséből készült főzetet már különféle betegségek kezelésére is alkalmazták. Nem véletlenül, hiszen finom íze, számtalan elkészítési módja mellett óriási előnye, hogy rengeteg egészségügyi probléma megszüntetésében és megelőzésében hatásos. Több tíz fajta lencsét ismerünk és használunk, de a leginkább ismert és kedvelt a zöldes barna, valamint a vörös lencse.

A lencsében számos vitamin és ásványi anyag található, többek között B-vitaminok, foszfor, kalcium, magnézium, cink, vas. Jelentős antioxidáns hatása is van egyik összetevője, a fitinsav révén. Ennek köszönhetően megköti a káros szabad gyököket, így fontos szereppel bír a rákos megbetegedések kialakulásának megelőzésében. Túlzott bevitelére azonban figyelni kell, mert csökkentheti a kalcium felszívódását. A lencse egyes összetevői révén immunerősítő hatással is rendelkezik, amely különösen a téli időszakban jelent nagy segítséget, hiszen a különböző vírusok ellen hatásosabban védekezhet a szervezetünk. A lencse vastartalmának köszönhetően ugyanis segíti a szervezet védekezőképességének megőrzését. A lencse képes arra is, hogy rendszeres fogyasztásakor fokozza a szellemi frissességet és a teljesítőképességet, serkentse az agyműködést, erősítse az idegeket.

Segíti a sejtek oxigén ellátását, vizelethajtó hatással rendelkezik, jótékonyan hat a vese- és hólyagbántalmak esetén, elősegíti egyes hormonok termelődését, fiatalítja a kötőszöveteket, erősíti a csontokat. Akár egy csészényi főtt lencse önmagában is fedezheti a szervezet napi folsavszükségletét, amely vegyület nélkülözhetetlen a fejlődési rendellenességek megelőzésében, a daganatos megbetegedések kialakulásának meggátlásában, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kivédésében. A lencsében növényi szterol vegyületek csökkentik a vér koleszterinszintjét, és ezek az anyagok képesek a koleszterin felszívódásának megakadályozására, ezáltal számos betegség előfordulása megelőzhető. E hüvelyes növényben nagy mennyiségben vannak jelen a szaponinok, amelyek a bélben megkötik a koleszterint, így segítenek meggátolni a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását. Vizsgálatok szerint a rákos megbetegedések kockázata is csökkenthető ezen anyagok által, mivel növelik az immunsejtek számát, és gátolják a sejtekben a rákos elfajulást. A lencse energia- és szénhidráttartalma rendkívül magas, sokkal magasabb, mint más növényeknek. Nagyon gazdag rostokban, ezért különféle diéták vagy székrekedés esetén is ajánlott a fogyasztása.

Nem javasolt a lencse fogyasztása azonban azoknak, akik emésztési zavarokkal, hasi puffadással, epeproblémákkal küzdenek. Számos jótékony hatása miatt azonban mindenki másnak érdemes az étrendbe rendszeresen beilleszteni a lencséből készült ételeket. Hazánkban a lencse legismertebb elkészítési módja a leves és a főzelék, de emellett saláták kedvelt alapanyaga is lehet. Sőt, megpárolva köretként is ízletes, és töltött ételek töltelékébe is tehető. Bár általában inkább a barna vagy zöld lencsét esszük, a vörös lencse is rendkívül népszerű világszerte. A vörös lencse élettani hatásában nem tér el a más színű lencséktől, csak az elkészítésében kell külön figyelmet fordítani rá, ugyanis a főzési ideje jóval kedvezőbb, mivel vékonyabb a héja, így akár tizenöt perc is elegendő, hogy elkészüljön. Ezt a fajta lencsét elsősorban köretnek ajánlott fogyasztani. Lencselisztként is ismert külföldön, sok országban kenyeret sütnek belőle.

Írta: Kármán Nikola



 

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát. További információk ADATVÉDELMI NYILATKOZAT.

Elfogadom a cookie szabályzatot az oldalon