Kortyoljunk egeszseget- Halalos betegsegeket vedhet ki a zoldsegle 16 9A zöldségek áldásos hatásai régóta ismeretesek, akár nyers, akár feldolgozott állapotukban, de zöldséglé formájában is. Amerikai kutatók szerint az egyes zöldséglevek például olyan komoly betegségeket is képesek kivédeni, mint az Alzheimer-kór.

Az Alzheimer-kór kutatása során számos biokémiai eltérést igazoltak a szakemberek, de kialakulásának okát a mai napig nem tudják biztosan. Nem található hajlamosító vagy egyértelműen előre jelző tényező, ami alapján megmondhatnák, hogy kiknél alakul ki ez a betegség. Az amerikai King Countyban úttörő kutatást végeztek az Alzheimer-kór kialakulásával kapcsolatban. A Kame Projekt keretében 1836 japán származású személyt vizsgáltak 1992-től 2001-ig. Fordított arányosságot fedeztek fel a természetes vitaminokban, rostokban és ásványi anyagokban gazdag zöldség- és gyümölcslevek fogyasztásának mértéke és a betegség kialakulása között, vagyis minél többször fogyasztottak egy héten a levekből a vizsgált személyek, annál kisebb volt a szellemi leépüléssel járó betegség kialakulásának a kockázata. Egyértelműen igazolták, hogy a gyümölcs-, zöldséglevek fogyasztása fontos szerepet játszik az Alzheimer-kór kialakulásának késleltetésében. Ez a fontos információ még inkább arra sarkallhatja a szakembereket, hogy a gyümölcs- és zöldséglevek fogyasztására hívják fel az emberek figyelmét, hiszen most már egyértelmű, hogy nem csak a szív-és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek megelőzésében, de e kór minél későbbi kialakulásában vagy kivédésében is fontos lehet.

Egy pohár zöldséglével könnyedén biztosíthatjuk szervezetünk számára a szükséges napi zöldségadagunkat. Ennek fogyasztásával azonnal ellátjuk a szervezetünket a szükséges tápanyagokkal és vitaminokkal. Folyadékként fogyasztva szervezetünk ugyanis könnyebben felszívja a tápanyagokat és vitaminokat, míg szilárd formában fogyasztva szervezetünknek szét kell választania a tápanyagokat a rostanyagoktól. Ez időigényes, és amennyiben nem rágjuk meg rendesen az ételt, vagy emésztőrendszerünk gyenge, problémás folyamat is lehet. A zöldséglevek fogyasztása a vitaminszükséglet biztosításának azért is egyszerű és praktikus módja, mert máskülönben azonos mennyiségű vitamin és tápanyag elfogyasztásához egész nap zöldségeket kellene rágcsálni.

Tegyük mindennapjaink részévé a friss zöldséglevek fogyasztását, lehetőség szerint reggelire. Szervezetünk ezáltal hidratált marad, hiszen a zöldségek víztartalmuk miatt elegendő folyadékkal látnak el bennünket.  Erősíthetjük e nedűk által immunrendszerünket, valamint számos komoly betegség, többek között a rák és a szív- és érrendszeri problémák kialakulását is megelőzhetjük. A különböző zöldségleveknek különböző hatásaik vannak a külsőnkre nézve is. A spenót, a cékla, a sárgarépa és a hagyma mind hajnövekedést serkentő hatásúak. A sötétzöld leveles zöldségek, a keresztesvirágúak és a paprikafélék hajhullás ellenitulajdonsággal is rendelkeznek. A tökfélék, a brokkoli, az édesburgonya, a répafélék pozitív hatással vannak a bőrünkre. A narancssárga színű zöldségek fogyasztása magas antioxidáns és C-vitamin tartalmuk miatt tisztán tartja bőrünket, és meggátolja a pattanások kialakulását. A zöldséglevek ragyogóvá és egészségessé varázsolják a bőrt, főképp, ha paradicsomból, burgonyából, fejes káposztából, répából vagy retekből készítjük.  Magas C-vitamin tartalmának köszönhetően a brokkoli, a paprikafélék, a karfiol és a paradicsom, E-vitamin tartalma miatt a fehérrépa zöldje, valamint a szelént tartalmazó zöldségek megakadályozzák a ráncok és szarkalábak kialakulását. Amerikai szakemberek szerint gyorsabban megszabadulhatunk a súlyfeleslegünktől is, ha minden nap legalább egyszer fogyasztunk alacsony nátriumtartalmú zöldséglevet.

Írta: Kármán Nikola



 

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát. További információk ADATVÉDELMI NYILATKOZAT.

Elfogadom a cookie szabályzatot az oldalon