Lépjen a körömgomba útjába!

Hasznos tippek a körömgomba megelőzésére

PROMÓCIÓ

mycosan-5Fehéres, sárgás, töredezett. Leggyakrabban ezek a körömgomba első tünetei. Bár a betegség szezonja - amikor fejvesztve rohanunk a legközelebbi patikába - csak nyáron kezdődik, a körömgomba viszont sokszor már korábban kialakul. A hónapokon, akár fél éven át tartó kezelés helyett válassza a megelőzést, hogy a nyár kezdetével első útja a strandra vezethessen majd.

A körömgomba az egyik leggyakoribb bőrgyógyászati megbetegedés, mely a felnőtt lakosság körülbelül harmadát érinti. Jellemző tünetei a körmök megvastagodása, elszíneződése, a körmök végeinél jelentkező fehéres, sárgás foltok megjelenése. Ha nem kezeljük időben, a gomba könnyen továbbterjedhet, hónapokkal megnövelve ezzel a gyógyulás idejét. Mivel a betegség könnyen elkapható, megszabadulni tőle azonban hosszadalmas és rendszeres odafigyelést igényel, így megéri inkább a megelőzésre törekedni.


Törölje mindig szárazra lábát

A gombák nagy kedvelői a meleg, nyirkos, sötét helyeknek, így érdemes odafigyelni rá, hogy ne teremtsünk számukra ilyen körülményeket. A nem megfelelően megszárított láb, egész napos, rosszul szellőző cipő hordása, nyilvános helyeken való mezítláb járkálás mind-mind elősegítheti a fertőzés megjelenését.

 

Viseljen papucsot, és ügyeljen törölközője higiéniájára

Figyeljen rá, hogy a nyilvános helyeken, mint például az uszoda, strand, szauna vagy edzőterem, mindig hordjon papucsot. Úszás, fürdés után törölje teljesen szárazra a bőrét, különösen ügyelve a lábujjközökre. Ha többen élnek egy háztartásban szintén fennáll egymás megfertőzésének esélye. Mindig saját törülközőt használjon és fokozottan ügyeljen a megelőzésre, amennyiben valaki fertőzött a családban.

 

Sportoláskor kényelmes, jól szellőző cipőt viseljen

A sportok szerelmeseinek érdemes odafigyelniük, hogy jól szellőző cipőt hordjanak, mely nem nyomja a lábujjaikat sport közben sem. Ha nincs elég hely a cipőben, mozgás során a körmök deformálódhatnak, a sérüléseken keresztül pedig a gombák könnyen a körömbe hatolhatnak. Ápolja rendszeresen körmeit, vágja őket rövidre, így a gombák nehezebben férkőznek alájuk, és a cipő sem nyomja meg őket. Érdemes több sportcipőt beszerezni és felváltva használni azokat, valamint mozgás után alaposan kiszárítani őket. Viseljen minden nap tiszta zoknit, ha izzadósabb a lába, cserélje ennél gyakrabban. Kezeiről se feledkezzen meg, ha rágja vagy tépkedi bőrét a körömágyaknál, azzal kiteszi magát a fertőzés veszélyének.

 

Ecseteljen

Ha például sokat sportolunk vagy úszunk, akkor fokozottan ki vagyunk téve a veszélynek, hogy elkapunk valamilyen gombás fertőzést. Ilyenkor minden elővigyázatosság ellenére nagyobb eséllyel alakulhat ki körömgomba. A megelőzésben a korábbiakban felsorolt módszereken kívül a Mycosan körömgomba elleni készítmény is segítségére lehet. A Mycosan nem csak a kialakult fertőzés kezelésére, annak megelőzésére is alkalmazható. A körömbe hatolva stabilizálja annak szerkezetét, elősegítve ezzel az egészséges növekedést miközben védi és regenerálja azt.

 

Bár a sok apróság betartása elsőre macerásnak tűnhet, kis odafigyeléssel megkímélheti magát a hosszú hónapokon át tartó kezeléstől és attól, hogy a nyárnak zárt cipőben, körmei miatt szégyenkezve vágjon neki.

 

 

 

 

 

 



 

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát. További információk ADATVÉDELMI NYILATKOZAT.

Elfogadom a cookie szabályzatot az oldalon