Termeszetes megoldasok a szekrekedes ellen 16 9A székrekedés bármikor, bárkit letaglózhat. Bár erre a problémára hatékony gyógyszerek léteznek, nem muszáj rögtön ezekhez nyúlni. Vannak ugyanis olyan növényi és gyógynövényes megoldások is, amelyekkel sikeresen szüntethetjük meg a székrekedést.

Emésztési zavaraink, így a székrekedés is számos okra vezethetők vissza. Elsősorban a helytelen, egészségtelen, egyoldalú táplálkozás, és a mozgásszegény életmód. A legtöbb esetben ez a probléma csupán átmeneti és veszélytelen, ilyenkor jótékony segítséget nyújthatnak egyes növények és gyógynövények. Amennyiben viszont a panaszok elhúzódnak, forduljunk orvoshoz, hiszen a háttérben komoly szervi megbetegedés is állhat.

Székrekedés esetén a következő hashajtó hatású növényeket és gyógynövényeket hívhatjuk segítségül:

Olívaolaj: Az olívaolaj stimulálja az emésztőrendszert és megkönnyíti a széklet ürítését. Rendszeres fogyasztásával megelőzhetjük a székrekedés kialakulását. alkalmazhatjuk ételekbe keverve, de akár önmagában is lenyelhetünk belőle egy-egy kanállal.

Alma és körte: Az alma és a körte nagyon népszerű őszi gyümölcsök, sokféleképpen fogyaszthatóak, emellett tele vannak olyan tápanyagokkal, vitaminokkal, amelyek elősegítik az egészséges emésztést. Az almában például pektin található, ez a rost segít abban, hogy a széklettől könnyebben megszabaduljunk. Mindkét gyümölcsnek magas a rosttartalma, amely által eleve segíti a megfelelő emésztést, és megakadályozza a székrekedés kialakulását. Fogyasszunk naponta 2-3 szem almát vagy körtét, hogy e jótékony hatást elérjük.

Lenmag: A lenmag rosttartalmának köszönhetően javítja az emésztésünket, valamint a benne található anyagok megkönnyítik a széklet eltávolítását a szervezetünkből. Emellett Omega-3 zsírsavakat is tartalmaz, amelyek csökkentik a mikroszkopikus gyulladásokat, és elősegítik a bélrendszer öngyógyító folyamatait. A legegyszerűbb elfogyasztani a lenmagot, ha két evőkanálnyit belekeverünk egy doboz joghurtba, és ezt esszük bármely étkezésre.

Citromlé: A citromlé természetes emésztés serkentő, a benne lévő savak élénkítik az emésztést, és segítenek abban is, hogy a salakanyagok minél előbb kiürüljenek a szervezetünkből. Fogyasztásával elérhetjük, hogy ne legyen székrekedésünk.

Gyermekláncfű: A növény gyökeréből és leveléből készült főzet egyaránt alkalmas enyhe hashajtásra. Csökkenti képes a bélnyálkahártya enyhe gyulladásait, serkentőleg hat a májra és az epére, ezáltal segíti az emésztést.

Aloe Vera: Az Aloe Vera gyógyító hatása évezredek óta ismert. A növény kipréselt levét elfogyasztva az emésztésünket is segíthetjük, megelőzhetjük általa a székrekedést.

Útifűmaghéj: Az útifűmaghéjnak számos pozitív hatása van az emésztésünkre, a rosttartalmának köszönhetően eltelít, megelőzi a hasmenést és a székrekedést, egyes szakemberek szerint segít kipucolni a belek falát, így biztosítja azok egészséges működését. A túlzott puffadást és gázképződést is megelőzi. Keverjünk egy teáskanál útifűmaghéjat egy pohár vízbe, és igyuk meg lefekvés előtt.

Kökény: Enyhe hashajtó hatása is van, fogyás elősegítésére is használják. Azt azonban jó tudni, hogy csak a kökény virágzatából készített tea hashajtó, a kökény terméséből készült lekvár viszont hasmenés csökkentésére, bélhurut kezelésére használható.   

Aszalt szilva: Az egyik legnépszerűbb hashajtó hatású étel az aszalt szilva. Nagyon hatékonyan előzi meg a székrekedést, megkönnyíti a széklet távozását, és segítségünkre lehet a belek teljes kiürítésében. Alkalmazása is egyszerű: együnk meg 5-7 szem aszalt szilvát naponta, vagy igyunk meg egy pohár szilvalevet reggelente. Hasonló hatása van az aszalt fügének is, utóbbit azonban fogyasztás előtt áztassuk néhány órára vízbe.

Bodza: A bodzát általában légúti betegségeknél alkalmazzák, de számos egyéb jótékony hatása is van, például, hogy virágjának forrázata hashajtó hatású. 1-2 kiskanál szárított virágot forrázzunk le 200 ml vízzel, majd igyuk meg. Hasonló hatású a bodzából készített lekvár és szörp is.

Írta: Kármán Nikola



 

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát. További információk ADATVÉDELMI NYILATKOZAT.

Elfogadom a cookie szabályzatot az oldalon