Vegzetes sziv- es errendszeri problemakat okoz a legszennyezes 16 9A légszennyezés veszélye az egészségünkre nézve nem új tény, de egyes kutatók most arra is rájöttek, hogy végzetesen is tönkremehet tőle a szívünk és az érrendszerünk.

Német és amerikai kutatók vizsgálataiból kiderült, hogy a légszennyezés növeli a szívrohamok kockázatát, fokozza a koszorúér-betegség és az érelmeszesedés kockázatát. Az 1999-ben, a Ruhr vidéken indult HNR-vizsgálatban időről-időre közel ötezer egészséges felnőtt egészségügyi adatait dolgozzák fel. A legutóbb megjelent adatok szerint a hosszú ideig szennyezett levegőn élő embereknél az érelmeszesedéses folyamata mérhetően felgyorsul, azaz a nyaki ereik fala korábban válik kórosan vastaggá, mint azoknál, akiket tiszta levegő vesz körül. Egy másik, amerikai tanulmányban Nino Kuenzil és munkatársai kimutatták, hogy a Los Angeles egyik autópályája mentén lakók ütőereinek fala kétszer gyorsabban vastagodik, ha 100 méteren belül, közvetlenül az út mellett laknak, mint ha lakhelyük ugyanabban a kerületben, de az úttól távolabb van. A két csoport közötti különbség egyértelműen arányos volt az autóforgalom okozta légszennyezés közötti eltérés mértékével. A kutatók utaltak arra a négy éven át zajló felmérésre is, amely New York belvárosában vetette össze a hirtelen szívhalálban elhunyt lakosok halálának időpontját, és az adott napon mért légszennyezettségi adatokat. Ott is az derült ki, hogy a levegőben lebegő parányi szennyező részecskék koncentrációjától függ, hányan vesztik életüket hirtelen szívhalállal az adott a napon.

Brit kutatók is úgy vélik, hogy a városi közlekedés által okozott légszennyezés, a járművek kipufogógázának belélegzése a rá következő hat órában növeli a szívroham kockázatát. A szakemberek szerint a szennyezett levegő jelentősen csökkenti a várható élettartamot. A vizsgálathoz csaknem 80 ezer, szívrohamon átesett páciens adatait elemezték Angliában és Walesben, összevetve azokat a légszennyezettségi mutatókkal. Óránkénti lebontásban álltak a kutatók rendelkezésére a légszennyezettségi értékek: a szálló por, az ózon, a szén-monoxid, a nitrogén-dioxid és a kén-dioxid koncentrációja. Krishnan Bhaskaran kutatásvezető, a London School of Hygiene and Tropical Medicine munkatársa csoportjával megállapította, hogy nem a levegő szennyezettsége volt a szívrohamok fő oka, de jelentősen hozzájárult az infarktusokhoz. Számításaik alapján egy kipufogógázokkal közepesen szennyezett napon 5 százalékkal emelte az infarktusok számát a légszennyezettség. A szívroham kockázata a belégzést követő hat órán belül emelkedett meg, majd visszaállt a szokásos értékre.   

Más kutatók szerint a légszennyezettség veszélyesen magas vérnyomást okozhat. Az eredmények 17 tanulmány összevetése kapcsán születtek, amelyeket a világ különböző tájain végeztek a szakemberek. Ezeknek mindegyike a légszennyezettség valamilyen formáját vizsgálta, a kipufogógázt, a széntüzelést, valamint a levegőben lévő port és szennyeződést. Az eredmények azt mutatják, hogy rövid- és hosszútávú hatása egyaránt van a légszennyezettségnek a magas vérnyomás kialakulására. A kutatást vezető Tao Liu úgy véli, hogy elég már csupán néhány nap erős légszennyezettség ahhoz, hogy több beteget kelljen a sürgősségire szállítani súlyos vérnyomás problémákkal. Hosszútávon tehát azok, akik folyamatosan erős légszennyezettségnek vannak kitéve, akár krónikus magas vérnyomástól is szenvedhetnek idővel. A magas vérnyomás komoly kockázati tényezőnek számít a stroke és a szívbetegségek tekintetében.       

A légszennyezettségnek számos egyéb negatív hatása is van az egészségre nézve. Szakemberek szerint növeli az inzulinrezisztencia kialakulásának esélyét, ez pedig az első lépés a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásához. Az idősebb nőknél hozzájárul a mentális hanyatlás kialakulásához, ha egy életen át ki vannak téve a szennyezett levegőnek. A Floridai Egyetem kutatói pedig rámutattak arra, hogy a levegőszennyezés hatására mellrák is kialakulhat.    

Írta: Kármán Nikola



 

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát. További információk ADATVÉDELMI NYILATKOZAT.

Elfogadom a cookie szabályzatot az oldalon