Vigyazzunk a grillszezonnal betegseget is okozhat a grillhus 16 9Kutatók szerint jól tesszük, ha kihagyjuk az étrendünkből a grillezett, füstölt, túlsütött és vörös húsokat, mert ezek az ételek rákot és egyéb súlyos betegségeket okozhatnak.

Szakemberek szerint a grillezett és a füstölt húsok veszélyesek lehetnek. Egyes vizsgálatok szerint azok a nők, akik rendszeresen fogyasztanak ilyen táplálékokat, sokkal nagyobb gyakorisággal szenvednek emlőrákban, mint mások. Az észak-karolinai egyetem kutatói tizenhét éven keresztül vizsgálták ezt. Összesen 1508 nő életét követték nyomon. Ez idő alatt összesen 597 haláleset történt, ebből 237 nő halálozott el emlőrák következtében. A kutatók úgy vélik, hogy a grillezett és füstölt húsok fogyasztásának köze lehet a mellrák kialakulásához, huszonhárom százalékkal növelheti meg ennek a kockázatát.

Egy másik tanulmány a hamburgerfogyasztás veszélyeire hívta fel a figyelmet, amely a nők körében szintén a mellrák kialakulásának esélyeit növeli meg jelentősen. Iowa-i kutatók szerint a szalonna és a steak rendszeres fogyasztása is káros lehet a nők egészségére. A szakértők úgy vélik, hogy a magas hőmérsékleten készített ételek, vagyis a grillezett és a bő, olajban, zsírban sütött táplálékok a szervezetben veszélyes folyamatot indítanak be, nők esetében a mellrák, míg férfiak esetében a prosztatarák esélyeit növelik meg.

Amerikai kutatók szerint nagyobb a halálozási kockázata azoknak is, akik sok vörös vagy feldolgozott húst esznek, pláne, ha ezeket túl is sütik. Az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézetei által 1995-ben kezdődött az a felmérés, amelyben félmilliónál több, 50 és 71 év közötti férfi és nő étkezési szokásait és egészségi állapotát követték nyomon. Öt csoportba osztották az embereket aszerint, mennyi vörös húst ettek. 1995 és 2005 között a tanulmány résztvevői közül összesen 47976 férfi és 23276 nő halt meg. A legfelső ötödbe tartozók kockázata a halálra minden okból, így szívbetegségben és rákban is nagyobb volt, mint az alsó ötödé. A férfiak halálozásának 11 százaléka, a nők halálozásának 16 százaléka megelőzhető lenne a szakemberek szerint, ha a vörös húsok fogyasztását lecsökkentenék az alsó ötöd mennyiségére.

A szakemberek szerint a vörös húsok és a különféle húskészítmények fogyasztása összefüggésbe hozható a bélrákkal. Az EPIC elnevezésű kutatásban többek között az európaiak étkezési szokásait vizsgálták. A kutatók vörös húsnak számították a marha, a bárány, a borjú és a sertéshúst; feldolgozott változataik pedig különféle eljárásokkal tartósított, többnyire sertés és marhahúsfélék voltak, mint például sonka, szalámi, kolbász, májpástétom, húskonzerv, löncshús és sózott marhahúskonzerv. Az eredmények szerint a bélrák kockázata háromszor nagyobbnak bizonyult azok körében, akik rendszeresen, naponta 160 grammosnál nagyobb adag vörös húst, vagy húskészítményt fogyasztottak, azokhoz képest, akik heti egynél kevesebbszer ettek 80 gramm ugyanilyen húsféléket.

A szárnyashús fogyasztása nem befolyásolta a daganatos betegség kialakulásának esélyét, ellentétben a halfogyasztással. Azoknál ugyanis, akik minden másnap fogyasztottak halat, a megbetegedés kockázata közel harmadával alacsonyabb volt, mint azoknál, akik heti egynél kevesebb alkalommal ettek halat. Az okokat illetően két feltételezés él. Az egyik szerint a vörös húsokban nagyobb mennyiségben megtalálható mioglobin, az izmok vörös festékanyaga, és a hemoglobin felelősek egy olyan bélfolyamatért, amely karcionogén, azaz rákkeltő anyagok képződéséhez vezet. A másik teória az, hogy a problémát a heterociklikus aminok okozzák, amelyek a főzési, feldolgozási folyamat során keletkező karcinogén anyagokat jelentik.

Amerikai kutatók azt is megállapították, hogy a rendszeresen túlsütött vörös húst fogyasztók között 60 százalékkal magasabb a hasnyálmirigyrák kockázata. A megpörkölődött hús több ismert rákkeltő vegyületet,például heterociklikus aminokat tartalmaz.

Írta: Kármán Nikola



 

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát. További információk ADATVÉDELMI NYILATKOZAT.

Elfogadom a cookie szabályzatot az oldalon